Szalad a kutya. Ez egy nagyon összetett állapot, de ha
eltekintünk a kutya kiterjedésétől és attól, hogy mozgás közben a teste (így a
súlypontja) hullámzik, akkor úgy tekinthetünk rá, mint egy csupán vízszintesen
mozgó pontra. A rá ható függőleges erők (a nehézségi erő és a tartóerő) ugyanis
kiegyenlítik egymást.
Egy pillanatban a kutya úgy dönt, hogy megáll, abbahagyja a
futást. Ebben a pillanatban van egy bizonyos sebessége és mivel van tömege is,
így van valamekkora lendülete. (I=m*v) Ha semmilyen erő nem hatna rá, akkor
egyenesvonalú egyenletes mozgással folytatná útját. De hat rá erő, ami fékezi
őt, egészen addig amíg meg nem áll, vagyis, amíg a sebessége és így a lendülete
0-ra nem csökken.
Ezt az eseményt figyeljük meg két eltérő környezetben, a
csúszós padlón és az érdes járdán.
a.) A padlón a
tappancsa nem tapad, ezért csúszni kezd. A csúszási súrlódási erő az ami
lefékezi.
b.) A járdán a
tapadás fennáll, ezért a kutya csúszás nélkül meg tud állni, itt a tapadási
súrlódási erő fékezi.
Ha összehasonlítjuk a két esetet (feltételezve azt, hogy a
kutya sebessége egyforma volt mindkét esetben abban a pillanatban, amikor
eldöntötte, hogy megáll) akkor az alábbiak állapíthatók meg:
Egyetlen erő végzi a fékezést mindkét esetben, az F(s),
illetve az F(t)
a.)
F(súrlódási)=F(eredő)
F(s)=m*a=μ*m*g
a=μ*g
v/t(1)=μ*g
v/(μ*g)=t(1)
b.)
F(tapadási)=F(eredő)
F(t)=m*a=μ(0)*m*g
a=μ(0)*g
v/t(2)=μ(0)*g
v/(μ(0)*g)=t(2)
A kísérlet azt mutatta, hogy a járdán gyorsabban megállt a
kutya, vagyis t(2) kisebb, mint t(1). Ez pedig csak akkor lehetséges, ha μ(0),
vagyis a tapadási súrlódási együttható nagyobb, mint μ, a csúszási súrlódási
együttható.