Szalad a kutya. Ez egy nagyon összetett állapot, de ha eltekintünk a kutya kiterjedésétől és attól, hogy mozgás közben a teste (így a súlypontja) hullámzik, akkor úgy tekinthetünk rá, mint egy csupán vízszintesen mozgó pontra. A rá ható függőleges erők (a nehézségi erő és a tartóerő) ugyanis kiegyenlítik egymást.

Egy pillanatban a kutya úgy dönt, hogy megáll, abbahagyja a futást. Ebben a pillanatban van egy bizonyos sebessége és mivel van tömege is, így van valamekkora lendülete. (I=m*v) Ha semmilyen erő nem hatna rá, akkor egyenesvonalú egyenletes mozgással folytatná útját. De hat rá erő, ami fékezi őt, egészen addig amíg meg nem áll, vagyis, amíg a sebessége és így a lendülete 0-ra nem csökken.

Ezt az eseményt figyeljük meg két eltérő környezetben, a csúszós padlón és az érdes járdán.

a.)        A padlón a tappancsa nem tapad, ezért csúszni kezd. A csúszási súrlódási erő az ami lefékezi.

b.)       A járdán a tapadás fennáll, ezért a kutya csúszás nélkül meg tud állni, itt a tapadási súrlódási erő fékezi.

Ha összehasonlítjuk a két esetet (feltételezve azt, hogy a kutya sebessége egyforma volt mindkét esetben abban a pillanatban, amikor eldöntötte, hogy megáll) akkor az alábbiak állapíthatók meg:

Egyetlen erő végzi a fékezést mindkét esetben, az F(s), illetve az F(t)

a.)                            F(súrlódási)=F(eredő)

F(s)=m*a=μ*m*g

a=μ*g

v/t(1)=μ*g

v/(μ*g)=t(1)

b.)                           F(tapadási)=F(eredő)

F(t)=m*a=μ(0)*m*g

a=μ(0)*g

v/t(2)=μ(0)*g

v/(μ(0)*g)=t(2)

A kísérlet azt mutatta, hogy a járdán gyorsabban megállt a kutya, vagyis t(2) kisebb, mint t(1). Ez pedig csak akkor lehetséges, ha μ(0), vagyis a tapadási súrlódási együttható nagyobb, mint μ, a csúszási súrlódási együttható.